Az ujjad ott a számon,
a lábad a lábaim közt.
A város épp most hallgat.
Csönd áll a tetők fölött.
Várj, várjunk csak így, mozdulatlan
tavasz van délután.
Fáj, túl sok, hogy így szeretlek,
ujjadon ott a szám.
Honnan, mondd csak, honnan
kaptuk ezt a túl jó délutánt?
Adták? Vagy csak úgy jött?
Eljött hosszú tél tavaszán,
mindegy már.
Fáj, túl sok, hogy így szeretlek,
ujjadon ott a szám.
Várj, várjunk csak így mozdulatlan
tavasz van, délután.
Megyek az utcán, forgalom van
ezen a nem várt, ajándék tavaszon.
Lábadat lábam között érzem,
ujjadat számra gondolom.
Megyek az utcán, őrült zaj van,
de nekem van egy csupa csönd városom,
mert bennem épp most délután van,
s az ujjad a számra gondolom.
Fáj, túl sok, hogy így szeretlek,
ujjadon ott a szám.
Várj, várjunk csak így, mozdulatlan.